02. Lassan múló fájdalom

A ma reggel valahogy más volt. Talán egy új barát miatt? Most nem éreztem azt, hogy magamra maradtam. Félig meddig vidám voltam. Azt éreztem, hogy a mai nap nem úgy fog telni ahogy eddig.Valamiben más lesz.
Kimásztam az ágyamból és elmentem zuhanyozni.  Ez után felöltöztem, felvettem a táskámat és lementem a konyhába reggelizni. Nem volt ott senki, de a reggelim az asztalon volt és volt mellette egy cetli.
 " Hamar elkellet mennünk dolgozni. Kész a reggelid. Puszilunk. " 
Leültem és lassan megettem a reggelimet. Majd mikor befejeztem betettem a mosogatóba és kimentem a bejárati ajtón. Elindultam a garázsfele és halottam, hogy valaki fut utánam. Hátra fordultam és Jamest láttam. Miért fut hozzám?
- Jó reggelt. - megállt mellettem és mosolyát rám irányítja 
- Neked is. Miért futottál ide? - néztem rá értetlenül
- Gondoltam mehetnénk együtt iskolába? - vakarta meg a tarkóját. Mindig ezt csinálja, ha kínosan érzi magát? - Remélem nem baj.
- Nem. Menjünk. - sétáltam a garázshoz és James jött utánam. Már most más. Nem képzeltem volna, hogy reggel találkozom vele. Beszálltunk az autóba és felnyitottam a garázsajtót, míg bekötöttük az övünket.
- És Wendy. Van barátod? - tért a lényegre. Ezek szerint még nem tudja. Talán jobb, ha tőlem tudja meg.
- A barátom meghalt. -mondtam szomorkás hangon. Azt hittem, hogy a hír hallatán nem fog tovább kérdezősködni, de nem így lett.
- Mi történt vele?-faggatózott tovább
- Cserbenhagyásos gázolás. A barátnőmmel volt akkor.  - fordultam be az iskola utcájára
-Megcsalt? - ebben a pillanatban, ahogy kimondta ezt a szót a fékre tapostam
- Soha nem csalt volna meg engem. Főleg nem a legjobb barátnőmmel. Fontos voltam a számomra és én is neki.
- Akkor mégis miért volt a kocsiban vele aznap?  - folytatta tovább a faggatózást, amiből nekem kissé elegem lett
- Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy nem volt több köztük, mint barátság. Hogy tudsz ilyeneket feltételezni róluk? Nem ismered őket! - mordultam rá 
- Akkor meséld el! Meséld el az emlékeidet. Meséld el milyenek voltak.  - egy nagyot nyeltem
Sose mondtak még ilyet nekem. Eddig nem is érdeklődtek irántam. Visszaemlékezni? Biztos nem bírnám ki sírás nélkül. Visszaemlékezni arra, amit már nem élhetek meg velük. Miért akar ilyen fájdalmad dologra kényszeríteni?
- Nem tudok róla beszélni.  - próbáltam minnél hamarabb az iskola parkolójában lenni, hogy végre lezárhassam ezt a beszélgetést. 
- Egyszer muszáj lesz. Én itt leszek, ha elszeretnéd mesélni. Ha túlakarsz lépni rajta. - ez most komolyan? Gyorsan beparkoltam az egyik parkolóba 
- Tegnap óta ismerlek és ilyeneket mondasz? Őszintén szólva fogd vissza magad! Nem tudod mik történetek velem. Fogalmad sincs, hogy én min mentem át egész életemben. Ne játszd itt a hőst nekem rendben? - kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót és elindultam a suli bejáratához. Az érzéseim kavarogtak bennem. A könnyeim összegyűltek. Alig bírtam megállni, hogy ne sírjak. Felmentem  siettem a tetőre és mikor már kinyitottam az ajtót nem tudtam visszafojtani a sírást.  Kiadtam magamból és az ajtótól már lépéssel letérdeltem és a kezemet az arcomhoz téve sírtam. Lépteket halottam. Volt más is a tetőn. Nem akartam elvenni a kezemet, de ő oda sétált hozzoám és leguggolt hozzám. 
- Szia Wendy. - a hangja ismerős volt nagyon. Nem tudtam rendesen felismerni ezért elvettem a kezemet a szememtől. - Miért sírsz? - nézett rám aggódó tekintettel 
- Patrick! - dőltem az ölébe - Annyira hiányoznak! Te hogy csinálod? Hogy tudtál túl tenni rajtuk? - a vállán kezdtem sírni. Patrick magához ölelt és engedte, hogy a vállán kisírjam magam. Régen is mindig ott volt. Mindig a vállán sírtam ki magam, ha Curtissről volt szó.

Nagymamám bulit tartott nekem. Születésnapi parti. Nagyon sok embert hívott el, de persze ott voltak a közeli barátaim. Scarlett, mint mindig az ismeretlen fiúkat csábítgatta el. Cutriss pedig egy másik lánnyal táncolt. Ekkor még nem voltunk együtt, de már volt köztünk valami. Több számot is együtt táncoltak. Engem viszont nem kért fel egyszer sem. Viszont már kezdett  a bulinak vége lenni és utolsó szám egy lassú szám volt. Vártam a csodára, hogy felkérjen, de nem. Ugyan azzal a lánnyal táncolt, mint eddig. Csak most nem volt köztünk egy icipici hely se. Egymáshoz voltak tapadva. Nekem meg megsajdult a szívem. A sírás közelében voltam. Nagyon közel ahhoz, hogy elsírjam magam a saját születésnapi bulimon. Miközben néztem Curtisst és azt a lány oda jött hozzám Patrick. Meglökött egy kicsit, hogy viduljak fel és utána felkért.
- Rendben. - nevettem
A kezemet a vállára raktam ő pedig a kezeit a derekamra. Egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.  Megforgatott és láttam, hogy Curtiss és az a lány csókolóznak. Visszaforogtak és már kezdtek potyogni a könnyeim. Magához húzott és a vállán kezdtem el sírni. Vagyis egy kicsit lentebb. Nem voltam akkor olyan magas és így nem vették észre, hogy sírtam. Vége lett a számnak, de még mi mindig úgy voltunk. Megvártuk, hogy mindenki menjen el és, hogy senki ne lássa meg a kisírt szemeimet. 
- Hé Patrick. Átengeded egy táncra Went?  - jött oda hozzánk Cutriss
- Rendben. Wendy Boldog Születésnapot! - eltávolodott tőlem és elment onnan
Curtiss elém állt és a szememet nézte. Én nem néztem rá, hanem a földet pásztáztam. Vállamnál fogva húzott magához és megölelt. A vállára hajtottam a fejemet és dülöngéltünk összevissza. 
- Miért sírtál?  Mi történt?  - súgta a fülembe 
- Hülyeség. - mondtam egyszerűen 
- Egyébként alig vártam, hogy táncolhassak veled. Nem bírtam lerázni azt a lányt. Még meg is csókolt. - megtörölte a száját - Utána sírva elrohant - ettől kicsit boldog lettem 
- Mit mondtál neki? - néztem a gyönyörű szemeibe 
- Kéresse magát másnál. Nem szeretem a libákat. - mosolygott rám - Én valaki mást szeretek. - most mire akar utalni? Nagy mosolyt csalt az arcomra ezt. Visszadőltem a vállára és tovább táncoltunk.

Leültünk nekidőlve a falnak. Néztük az eget és halottunk az iskolába jövő emberek zaját. 
 - Én se tudtam túltenni magam. Curtiss volt a legjobb barátom. Kiskorunk óta ismertem. Most viszont eltűnt az életemből. 
- Nagyon hiányoznak. Annyira nehéz túltenni magam rajtuk. 
- Mindenkinek nehéz Wendy. - hátradöntötte a fejét
- Igen, tudom. Próbálom elfelejteni, de itt van ez a James is...
- James? - nézett rám érdeklődve 
- Szomszédunk. Azt akarja, hogy meséljek róluk, de nekem még ez nem megy! Visszagondolni is fáj.
 - Talán akkor tovább tudnál lépni, ha beszélsz róla. Nem gondoltál még erre?  - nézet fel az égre
- Talán, de most még nem. - sóhajtottam - Megkérhetlek valamire?
- Persze. 
- Nem maradnál itt velem? Beszélgetni.  - néztem rá és reménykedtem , hogy itt marad
- Rendben. Beszélgessünk. 

***

Már kettő óra lehetett és még mindig tudtunk miről beszélni Patrickal.  A temetés óta nem beszéltem vele.  Sose álltunk a legközelebb egymáshoz, de mindig számíthattunk egymásra. 

-  Rég nem beszéltünk ennyit. - mondta nevettünk. Azért tudtam vele nevetni, mert a múltamban volt. A barátaimmal. Emlékeim vannak róla és láthatom őt.  

- Igen, de mennem kell lassan. Beiratkozom táncra.  - álltam fel a földről 

- Rendben. Holnap találkozunk. Szia. - mosolygott rám

- Szia. -  kinyitottam a ajtót és lesétáltam a lépcsőn

Próbáltam feltűnés nélkül lesétálni. Már a lent voltam majdnem a bejáratnál, mikor kijött James az egyik teremből. Onnan gyorsabb tempóra váltottam. 

- Wendy. - ordított utánam

Futni kezdtem egyenesen az autóhoz. Nem akartam vele beszélni.  Gyorsan beszálltam a kocsiba ás. Olyan gyorsan elhajtottam, ahogy csak tudtam. Tudom, beszélnem kell vele, de talán csak holnap lenne érdemes. Ha újra felhozná a témát nem tudom mit csinálnék. Ennyire még sose erőltette rám ezt senki.  Gyorsan hazamentem és leparkoltam a ház előtt. Kiszálltam a kocsiból és bementem a lakásba. Kerestem valami kaját és felmentem összepakolni a tánccuccomat. Lementem a lépcsőn és kinéztem a kertbe. Olyan kellemes idő van. Bementem a konyhába és kivettem a hűtőből egy vizet és betettem a táskába. Elvettem egy almát és beleharaptam. Elindultam kifele a kocsihoz. Már háromnegyed három és négyre kell oda érni. Az út hossza  egy órás körülbelül. Sietnem kéne! Beszálltam a kocsiba és elindultam. Alig vártam, hogy újra táncolhassak. Igaz ott sincsenek barátaim, de a táncban feloldódom. Úgy érzem, hogy csak én vagyok a világban. Akkor eltűnik minden bajom. Leparkoltam a  táncstúdió előtt.  A táskát megfogtam és az majdnem végzett almámat legszívesebben már a kukában láttam volna. Kiszálltam a kocsiból és kerestem egy kukát, hogy kidobhassam. Ez után a főbejárathoz indultam. Már sokan jöttek be és sokan voltak bent. Ennyi embert még nem láttam itt.  Elmentem a recepcióhoz és  elkértem a lapot, hogy felírhassam magamat.
- Szia Wendy. - jött oda hozzám Mrs.Coleman. Ő itt az egyik csapat tánctanára.
- Jó napot Mr. Coleman. - próbáltam rámosolyogni 
- Látom beiratkozol, de Wendy te tehetséges vagy. Nem próbálod megpályázni a magán csapatot? - Magán? 
- Igen. Iratkozz fel, mert nem sokára lesz egy órás tánc és ott választanak ki. 
- Kik ? - húztam össze a szemöldökömet 
- Hát én meg még néhány ember! - nevetet - Na gyorsan írd fel a nevedet, mert elvinném a papírt. - sürgetett. Gyorsan ráírtam a nevemet és elment.  Megkerestem a tánctermet ahol lesz ez.  A legfelső emeleten volt. Bementem és a terembe nem volt senki. Bementem az öltözőben és ott voltak a lányok. Volt egy ismerős arc is. Amber ott volt. Beszélgetett a többi lánnyal. Megpróbáltam olyan helyet keresni, ahol nem vesz majd észre, de nem sikerült. Meglátott és oda jött hozzám. Elkezdtem sietősen átöltözni.
- Szia Wendy.  - ült le 
- Szia. - még mindig sietősen öltöztem
- Keresett téged egész nap James. Mi van köztetek? - pont végeztem mikor ezt mondta. Szúrós szemekkel ránéztem. Még is mi lenne? Nem szeretem. Még mindig a halott barátom iránt táplálok érzéseket. 
- Semmi közöm hozzá. Ő a szomszédom ennyi.  - megfordultam és kisétáltam az öltözőből
Bemelegítettem egy kicsit és jöttek be a többiek. Mindenki leült a földre és várta a tanár. Én is így tettem és nem olyan sokkal később bejött három tanár is. 
- Egy órán át kell táncolni. Közben mi elküldjük azokat az embereket, akik nem felelnek meg ebbe a csoportba. A csoportban lesznek fiúk és lányok is. Az arányát pedig mi szabjuk! - mondta a barna hajú  férfi. Még soha nem láttam itt.  
- Marshall mutatja majd nektek, hogy mit kell csinálni. Kezdjünk is hozzá. - mondta egy vörös hajú hölgy. Nem nézett ki harmincnak se.
Felolvasták a nevünket és sorrendbe kellett beállnunk. Fogalmam sincs mit kell táncolni. Bajban  vagyok.

***

Sorban mentek ki a teremből az emberek. Valaki sírva, valaki pedig reménykedve, hogy csak összetévesztették egy másik emberrel.

-  Te ott. -  jött felém - Te menj ki. - sétált el mögöttem 

- Váltás. - ordít Marshall. Egy másik számra kapcsoltak. Hip hop volt. Még soha nem tanultam ilyet.

- Állj. - ordít Mrs.Coleman - Már megvan a 8 ember. - leállították a zenét. Megmenekültem. Ha tovább ment volna akkor tuti engem küldenek el. - Köszönjük, hogy eljöttetek. Kérem mindenki vegyen el innen egy tájékoztatós papírt. - mutatott az asztalra

Oda mentem és elvettem egy papírt. Bementem az öltözőbe és átöltöztem. Utánam jött Amber. Igen ő is benne van. Meg még két lány is.  Átöltöztem és elmentem. Már öt óra is elmúlt és éhes voltam. Elmentem a régi szokásos kajáldánkba és megvacsoráztam ott. A szokásos vacsorát rendeltem meg. A versenyek miatt mindig salátát ettem és azóta már megszoktam és ösztönből azt rendelek. Viszont Cutrissnek és Scarlettnek mindig más volt. Mire megettem már hat óra volt. Már biztos otthon vannak nagyiék is. Sietnem kéne haza, mert aggódhatnak. Beültem a kocsiba és hazavezettem. Észrevettem, hogy a bejárati ajtó lépcsőén ül James.  Felmentem a feljáróra majd a garázsba bevezettem. Kiszálltam a kocsiból és a helyére tettem a kulcsot. Beszélnem kéne Jamessel, ha már itt vár rám. Oda sétáltam hozzá és ő a szemeivel a lépcsőfokát pásztázta, amin ült. 

- Mióta vársz itt? - ültem le mellé 

- Sajnálom, hogy felzaklattalak a kocsiban. - nézett a szemeimbe - Csak azt akartam, hogy te meséld el, ne a többiek. Talán a többiek nem is az igazságot mondanák el. Nem fogom többé erőltetni ezt, de szeretném majd ha mesélnél róluk. 

- Ez kedves. - mosolyogtam rá -  Ha egyszer lesz erőm beszélni róluk akkor első dolgom az lesz, hogy neked mesélem el. 

- Ennek örülök. - mosolygott vissza - Akkor nem haragszol rám? - megráztam a fejemet - A suliban kerestelek, de nem találtalak meg és mikor megláttalak elfutottál. Hol voltál? 

- A régi barátommal beszélgettem. - néztem előre

- Miért futottál el? 

- Nem voltam képes beszélni veled. Féltem, hogy újra rákérdezel én pedig nem fogom tudni visszafojtani a könnyeimet. Sajnálom, hogy nem merek szembenézni ezzel,  hogy nem tudom megosztani másokkal. 
- Mindenki máshogy tud továbblépni. Viszont akkor barátok vagyunk nem? - vigyorgott rám 
- Igen. Az hiszem. 
- Akkor.. - állt fel - Holnap reggel találkozunk itt. Szia. - mosolygott rám 
- Szia.

 Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam ezt a részt. Szóbelim volt még múlthéten és tanulnom kellett rá. Most már minden vasárnap honi fogom az új részeket. Remélem tetszett ez a rész. Szívesen várom a véleményeteket!!:) Ha tetszett iratkozzatok fel.;)